Gondolatok szülőknek a digitális oktatás túléléséhez

Nagyon drukkoltunk, hogy a digitális oktatás második szezonja messziről elkerüljön minket, de mégis mintha egy időhurokban ragadunk volna, kezdődik minden elölről.

A megszokott világunk fenekestül felborult, most pedig megint jöhetnek a véget nem érő küzdelmek a Krétával és az online oktatás kifürkészhetetlen rejtelmeivel. Nagy a nyomás, és egyre nehezebb elhinni, hogy ennek is egyszer vége lesz. Pedig tényleg vége lesz, és remélhetőleg már nem kell sokáig várnunk a megkönnyebbülésre.

Na de mégis, hogy segíthetünk a gyerekeknek navigálni, amikor a virtuális tér válik mindennapjaink valóságává?

Először mindig magadról gondoskodj

Nem vagyunk kimeríthetetlen gépek, nekünk szülőknek is töltekezni kell, hogy jól gondoskodhassunk a gyerekekről. A repülőgépek vészhelyzet esetére szóló útmutatása a mindennapokra is érvényes, most még jobban, mint eddig.

Először saját oxigénmaszkunkat vegyük fel, csak ezután segítsünk másoknak! Az öngondoskodás nem önzőség, hanem alapvető szükséglet, töltekezzünk!

Gondoskodás önmagunkról
Példamutatás gyermekeinknek

Példamutatás

A gyerekek jellemzően figyelnek, leginkább így tanulnak tőlünk. Az útmutatást nem biztos, hogy konkrét tanácsokon keresztül várják, de viselkedésünk megtapasztalásán, és “lemásolásán” keresztül építik be a tudást.

Most életre szóló útravalót kaphatnak arról, hogy hogyan alkalmazkodjanak és küzdjenek meg a nehéz helyzetekkel.

Hitelesség

Nehéz hasznos példát mutatni mikor gyűlik a feszültség, az aggodalom. Nagyon nehéz lehet ilyenkor pozitívnak maradni.

Nem is kell! Teljesen természetes és helyénvaló a negatív érzések hullámázása. Nem vagyunk egyedül ezekkel! A folytonosan erőltetett pozitivitás helyett az érzelmek hiteles kifejezése sokkal fontosabb.

Amikor önazonosak vagyunk, a gyerekek hasonló érzéseivel rezonálva kapcsolódunk egymáshoz, becsatornázzuk őket a kollektív élménybe. Visszajelzéseket küldünk nekik arról, hogy amit éreznek, az rendben van, ők is rendben vannak!

Az élményközösség közelebb visz minket egymáshoz, így segíthetjük oldani a magányosság érzését, és az érzéseik elfogadásával kifejezetten csökkenthetjük a szorongást.

hitelesség
Érzelmek megnevezése

Érzelmek címkézése

Gyerekek esetében különösen fontos, hogy az érzelmeiket megnevezzük, ezzel segítve az önkifejezést, és a belső történések megértést.

Az érzelmeink nem állandók, hanem dinamikusan változnak. Fontos tudatosítani, hogy többek vagyunk magánál az érzésnél, így talán könnyebb elfogadni azt, hogy pillanatnyilag milyen érzésekkel vagyunk jelen.

Amikor sikerül megnevezni egy-egy érzelmet, nagy lépést teszünk a belső rendünk megteremtése felé, ahová a nyugalom bármikor beköltözhet.

Önegyüttérzés

Egy érzelmileg amúgy is felfokozott térben egyensúlyozunk a házimunka, napi teendők, munka, és a tanulás között.

Előfordulhat, hogy a feladatok elárasztanak, és nem sikerül maradéktalanul megfelelnünk az elvárásoknak. Ne legyünk szigorúak magunkhoz!

Lehetetlen ennyi mindent tökéletesen kézben tartani! Hallgattassuk el a kritikus belső hangot és legyünk kedvesek önmagunkhoz is!

Nem csak a saját lelki egyensúlyunkat billenthetjük helyre így, hanem saját példánkon keresztül gyerekeinket is hozzásegítjük ahhoz, hogy megengedjék maguknak a hibákat, és önbizalmuk megrendülése nélkül tekinthessenek a jövőbe, rendben legyenek önmagukkal.

Önegyüttérzés
Napirend, tervek otthonra

Tudatosság: napirend, tervek

A tér beszűkült, a tevékenységeink monotonná váltak, a napok összefolynak és az időérzékelésünk is megváltozhat.

A megszokott és biztonságot nyújtó keretektől, rutinoktól egy időre el kell búcsúznunk, de kompenzálásként strukturálhatjuk saját életünket, napjainkat, napirend és heti tervek készítésével.

Gyűjtsük össze eddigi tapasztalatainkat, és alkossunk személyre szabott napirendet, jelöljünk ki célokat, bátorítsuk erre gyerekeinket is.

Rugalmasság

Sokunknak nehéz lehet a megszokott rutintól hosszabb időre megválni. Mikor a keretek felborulnak, előfordulhat, hogy fokozottan keressük a kapaszkodókat.

Mi jelenthet annál biztosabb pontot, mint hogy a már belsővé tett szülői identitásunkon keresztül igyekszünk kiteljesedni, innen várjuk a pozitív megerősítést.

Könnyen úgy érezhetjük, hogy akkor vagyunk ’jó szülők’, ha a gyerekünk minden feladatot időre, hibátlanul megcsinál. Jó, ha ennek a bennük természetesen munkálkodó vágynak tudatában vagyunk, és tudatosan kezeljük a helyzetet.

Igazítsuk az elvárásainkat a helyzet realitásához és a saját ill. gyermekünk teherbírásához. Gyermekünk iskolai teljesítménye nem minősít minket szülői mivoltunkban, és gyermekünket sem minősítik a jegyei, vagy az online térben nyújtott teljesítménye.

Az, hogy itt hogyan teljesít, milyen értékelést kap, teljesen független attól, hogy milyen felnőtt válik belőle!

rugalmasság
Célok, priorizálás gyerekeknek

Reális célok és priorizálás

Előfordulhat, hogy a pedagógusok túl sokat várnak és indokolatlanul nehéz vagy sok feladat megoldását várják rövid határidővel. Első körben segítsünk gyermekünknek priorizálni a feladatokat fontosságuk szerint.

Melyik az a feladat, aminek a megoldása a legfontosabb, esetleg mi a cél? Valamely tantárgyból egy jobb jegyet begyűjteni, vagy az anyagot elsajátítani? Melyik a fontosabb cél?

Ha tisztán látjuk a célokat, könnyebben tudunk fontossági sorrendet állítani a feladatok között, és a káoszt kissé átláthatóvá tesszük.

Szempontváltás

A pedagógusokra is nagy nyomás helyeződik, számukra is megterhelő megfelelni az elvárásoknak, a kollektív pandémiás élménynek, traumának ők is ugyan úgy elszenvedői, mint mindenki.

Ítélkezés helyett kérdezzünk, igyekezzük megérteni őket vagy megérteni az ő nézőpontjukat is, a támogatás nekik is jól esik.

Szempontváltás
kommunikáció

Kommunikáció és visszajelzés

A mostani helyzet alapvetően megannyi frusztrációt hordoz magában, előfordul, hogy saját tehetetlenségükből fakadó dühöt rossz helyre címezzük.

Ha a szokottnál frusztráltabbak vagyunk, próbáljuk megérteni, van-e valami konkrét dolog, amitől ingerültebbé váltunk, és beszéljük meg egymással, kérjük egymás segítségét, együttműködését.

Ha esetleg valamelyik pedagógussal nem értünk egyet, indulataink féken tartása mellett, igyekezzünk asszertíven visszajelezni a nehézségeket a pedagógus számára.

Bár tapasztalatom szerint szülőként nem szívesen jelzünk vissza a pedagógusoknak, ebben a helyzetben különösen fontos az együttműködés és a segítő visszajelzés, hiszen a pedagógusoknak is idegen ez a helyzet, nekik is szükségük lehet a visszajelzése, hogy reálisan alakíthassák az online oktatás kereteit.

Társas támasz

A társas kapcsolatoknak, a közösségnek hihetetlenül nagy szerepe van a nehézségek átdolgozásában, a kollektív traumából való gyógyulásánál pedig különösképp. A helyzet sajátosságaiból fakadóan viszont pont ennek a lehetősége került korlátozásra.

Amennyire lehetséges, keressünk és nyújtsunk támaszt egymásnak, csatlakozzunk online workshoppokhoz, alakítsunk közösségeket, kapcsolódjunk szülőtársakhoz, keressünk fel régi ismerősöket és segítsük a gyerekeket is ebben, biztosítsunk teret és időt a kortársakkal való online kapcsolódáshoz.

A gyerekek magányosságérzésének enyhítésére - amennyiben lehetőségünk van rá - fogadjunk örökbe egy kisállatot.

Sok szeretet bújik meg egy kisállatban. Igazi társ a bajban, és a róla való gondoskodás segíthet a napot struktúrálni.

Társas támasz
Képernyőidő alternatívái

Képernyőidő alternatívái

Természetesen most a képernyőn keresztül tanulnak és kapcsolódnak a gyerekek is, de fontos, hogy a képernyő előtt töltött időt reális keretek között tartsuk.

Tanulás során iktassunk be szüneteket 20-30 percenként, és amennyiben lehetséges, valamilyen formában kínáljunk fel egyéb aktivitási lehetőségeket.

Kikapcsolódásként, például jó lehet egy közös társas, séta a szabadban, közös főzés, illetve életkoruknak megfelelően vonjuk be a gyerekeket a házimunkába, olvassunk közösen meséket, és ami nagyon fontos, beszéljük meg az élményeket.

Személyes tér

A közös tartalmas tevékenységek mellett fontos a személyes tér is. A folyamatos összezártság konfliktusokat szülhet.

Törekedjünk arra, hogy mindenkinek legyen saját tere, egy kis elkülönített zuga, ami csak az övé, ahová elvonulhat, ha a többiek átmenetileg elárasztóvá válnak a számára.

Humor

Ami az egyik leghatásosabb a nehézségek átvészeléséhez, az a humor. Amíg tudunk nevetni, addig van remény!

Nevetés fontossága

Felhasznált irodalom

Bóta, T. (2020, március 18). A koronavírus-krízis és a kapcsolataink – mit tudunk tenni egymásért? Utolsó letöltés: 2021.03. 09.

Gross, J.J., & Levenson, R.W. (1997) Hiding feelings: The acute effects of inhibiting negative and positive emotion. Journal of Abnormal Psychology, 107(1), 95-103.

Mayo Clinic Staff. (2021, február 20). Helping kids cope with loneliness during COVID-19. Mayo Clinic. Utolsó letöltés: 2021.03. 09.

Neszta, M. A. (2017, december 19). „Bocs, hogy élek, többet nem fordul elő!” – áldozatszerep helyett válaszd inkább az asszertív kommunikációt. Pszichoforyou Szívvel. Lélekkel. Neked. Utolsó letöltés: 2021.03. 09.

Torre, J.B., Lieberman M.D.(2018). Putting Feelings Into Words: Affect Labeling as Implicit Emotion Regulation. Emotion Review,10, (2).116-124. Utolsó letöltés: 2021.03. 09.

Warren, R., Smeets, E. & Neff, K. D. (2016). Self-criticism and self-compassion: Riskand resilience for psychopathology. Current Psychiatry, 15(12), 18-32. Utolsó letöltés: 2021.03. 09.